Trénerképzés


2017. április 1-jén (nem áprilisi tréfa! :)) indítjuk következő 12 alkalmas nyílt trénerképzésünket, amely – ahogy tőlünk megszokhattátok – egyedi tematikából, sok gyakorlásból, rengeteg átadott eszközből, tesztből és játékból áll. Képzésünket az teszi egyedülállóvá, hogy az ún. “akció tanulás” módszertant követjük, tehát a hallgatóink gyakorlat közben sajátítják el a szakmát.

 

Mit jelent ez konkrétan?

 

Például az asszertív kommunikáció modulnál nemcsak maga a trénerképző mutatja be, hogy hogyan lehet asszertív kommunikációs tréninget tartani, hanem a hallgatók a saját ismereteiket, tudásukat megosztva, egy-egy rövid tréningblokkot megtartva, egymást is tanítják. Folyamatos tehát a tudásmegosztás, és így állandóan frissülő, bővülő eszköztárral dolgozunk. Így azok a hallgatók is sokat profitálnak, akiknek nem volt pl. asszertív kommunikációs előképzettségük, akiknek pedig van, azok rögtön “élesben” kis is próbálhatják a tudásátadást.
Jellemző ránk, hogy örömmel megosztjuk a know-how-kat, az anyagokat, gyakorlatokat és játékokat, mert – a hitvallásunkhoz hűen – azt szeretnénk, ha a nálunk végzett, mind emberileg, mind szakmailag profi trénerek hasznos és értékalapú tudást adnának át a vállalatoknak, minél elégedettebbé téve az ott dolgozókat.

 

 

Kinek ajánljuk a Trénerképzésünket?

 

Trénernek lenni szakma és hivatás. Ha azt érzed Magadban, hogy

  • van miről beszélned az embereknek,
  • ha szívesen állsz ki eléjük, hogy átadd a tudásodat,
  • ha tudsz rájuk őszintén és érdeklődő módon figyelni,
  • ha szívesen vonod be őket egy alkotó folyamatba, egy építő jellegű beszélgetésbe,
  • ha nem csak hatásosan tudsz beszélni, de értő figyelemmel tudod őket hallgatni is,

akkor már rendelkezel azokkal az alapokkal, amelyek egy sikeres tréner ismérvei.

 

A Trénerképzésen ezekre a kompetenciákra építjük rá a tréneri szakma mesterfogásait, kezdve az olyan “apróságokkal”, hogy hogyan nyissunk meg hatásosan egy tréninget, mikor és hogyan használjunk flipchartot, ppt-t, filmeket, gyurmaragasztót, képeket, játékokat, odáig, hogy mikor és hogyan vonjuk be a résztvevőket és adjunk nekik visszajelzést vagy hogy hogyan állítsunk össze egy igazán minőségi tananyagot, munkafüzetet. A képzésen különböző tréningfajtákat veszünk végig annak érdekében, hogy minden Hallgatónk megtalálja azt, amire később szívesen “szakosodna”, hiszen valakihez a személyiség- vagy készségfejlesztő képzések, másokhoz például a projektmenedzsment és megint másokhoz a csapatépítés áll közelebb.

 

Mit adhat Neked a Trénerképzésünk?

 

  • Elsősorban egy ma igen jól fizetett szakmát. Akár külső, akár egy vállalat keretein belül működő ún. “belső” trénerként dolgozol, a napidíjad 50.000 Ft+ÁFÁ-tól akár 400.000 Ft+ÁFÁ-ig terjedhet. Jelenleg ismét felfutóban van a tréneri szakma, egyre több vállalat alakít ki belső tréneri csapatokat, illetve vesznek igénybe külsős képzőket.
  • Ezenfelül – ahogy fent is olvashattad – egy másfajta életformát alakíthatsz ki: egy változatos, rugalmas, rengeteg új ismeretséggel járó, folyamatos továbbképzést, fejlődést és alkotást biztosító életformát, ahol minden pillanatban Te döntesz, hogy mit vállalsz be/el.
  • A Trénerképzés során elképesztő mennyiségű elméleti és gyakorlati tudásra tehetsz szert, összességében több száz modellt, játékot, kérdőívet, tesztet tanulhatsz meg alkalmazni. Jó hangulatú, szórakoztató alkotóműhely keretein belül sokat gyakorolhatsz, kipróbálhatod Magad számtalan prezentációs helyzetben és mindig kapsz hasznos visszajelzéseket a trénerképzőktől és a csoporttársaidtól.
  • A tanfolyam alatt a csoport igazi “megtartó”, biztonsági hálót jelentő, erős bizalomra, támogatásra épülő csapattá érik – s ez mindig sok pluszt tesz hozzá ehhez a különleges képzéshez.
  • “Éles” tréningeken igénybe veheted egyedülálló mentor-programunkat, vagyis jöhetsz velünk külső tréningekre hospitálni, egy-egy modult megtartani.
  • És van még valami, amit ez a képzés adhat: azzal, ha tanítani fogsz, hatást gyakorolsz a résztvevőkre, a gondolkodásmódjukra, a kapcsolataikra és az életükre. Egy én-üzenet megtanításával már jobbá teheted valakinek a világát, és ez a hatás exponenciálisan nő, ahogy ő alkalmazni, használni kezdi a Tőled tanultakat. Ezért fontos, hogy jót és jól tanítsunk – és talán ez a legmélyebb értelme annak, hogy Trénereket képzünk.

 

 

Miért pont mi?

 

Mi, Erika és Zsuzsi, fejenként is több, mint 20 éves oktatói-tréneri tapasztalattal rendelkezünk – ez több ezer megtartott tréningórát, több ezer résztvevőt és több száz együttműködő partner céget jelent. A tréneri piacon mindketten elismert szakemberek vagyunk, akik vezetőként is szereztünk tapasztalatot különböző multinacionális cégeknél. Folyamatosan értékesítünk, tárgyalunk és tovább képezzük magunkat. Tiszteljük és becsüljük egymást, jó barátok vagyunk, akik mindig számíthatnak egymásra.

De talán ami a legerősebb közös ismérvünk: missziónknak, hivatásunknak és hobbinknak tekintjük azt, amivel foglalkozunk, hiszünk abban, hogy “lélektől lélekig” haladva gyógyítsuk a kommunikációt az emberek között, és ezzel változást hozzunk az egymásra való odafigyelésben, együttműködésben. Hallgatóinkra nem konkurenciaként tekintünk, hanem társként, együttműködő partnerként kezeljük őket, ezért minden know-how-t, tudásanyagot örömmel osztunk meg velük – ugyanúgy, mint mi egymással.

A részletes tematikát IDE kattintva találod meg!

 

A tréning helyszíne: Budapest
A végleges helyszínről e-mail-ben értesítjük a jelentkezőket!

 

A tréning ára: 450 000 Ft (az árat áfa nem terheli!)
Az árból kedvezményt is kaphatsz, melynek feltételeit ide kattintva találod!

 

A LÉTSZÁM KORLÁTOZOTT, FOGLALD LE A HELYED MOST:

LEFOGLALOM A HELYEM! (Kattints)

 

Még bizonytalan vagy?

AKKOR ITT VAN EGY INGYENES LEHETŐSÉG!

Ha kíváncsi vagy, hogyan is működünk, kik fognak Téged képezni, támogatni és mentorálni, akkor szeretettel várunk az ingyenes bemutatónkon, ahol kötelezettség nélkül pillanthatsz be a tréning-szakmai műhelyünkbe. Akár csendes megfigyelőként, akár aktív résztvevőként is megnézheted, megtapasztalhatod, milyenek vagyunk, hogyan dolgozunk, működik-e köztünk az a bizonyos “együttműködési kémia”. 🙂

A bemutató időpontja: 2017. március 2. csütörtök, 18 óra.

A bemutató helyszíne: 1015 Budapest, Hattyú u. 14. Hattyúház
FIGYELEM! A nagy érdeklődésre való tekintettel a bemutatót új helyszínen tartjuk: MagnetHáz, 1062 Budapest, Andrássy út 98.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, regisztrálj itt:

A regisztrációt követően a további részletekről email-ben tájékoztatunk.
Ha maradt még kérdésed, itt is elérsz minket!



Visit Us On FacebookCheck Our Feed